Hát ma nagyon rossz napunk volt... megkérdeztem az ingatlanosoktól, hogy akkor hogyan nyomassuk az ipart hétfőn hogy kivehessük a lakást, erre azt a választ kaptuk, hogy mivel problémásak vagyunk, (és itt nem a Zumi volt a probléma ) a főbérlő nem fogad el minket bérlőnek. Na itt felszívtam magam és írtam szívhez szóló, könyörgő e-mailt, mindent. De nem, a főbérlővel nem engedték, hogy beszéljek, és az ügynökön át meg azt üzente, hogy toll a fülünkbe... :( Nagyon elkeseredtünk, mert buta módon nagyon beleéltük magunkat. Ha tudná a pasi, hogy milyen rendes bérlőket hagy ki, biztos ő is elkeseredett volna és nem tiltakozik ellenünk. Nagyon rossz volt. Még sírtam is... :(
Azóta lassan kiég a szemem, folyamatosan nézegetem az albérleteket, azt se tudom melyik-melyik lassan annyit megnéztem. Pedig olyan jó lett volna az amit elsőnek találtunk... na mindegy, elengedem ezt a gondolatot, mert csak rosszabb lesz tőle. Grétis is megmondta, hogy ez azért történt, hogy az igazi tökéletes lakásunkba tudjunk majd beköltözni, és az biztos sokkal jobb lesz mint ez lett volna. Legyen igazad Grétis!
Közben jó dolog is történt, amit kicsit elhomályosított ez a szarság (már bocsánat de ezt nem lehet máshogy hívni). A Petit visszahívták a második körre a szupi munkahelyről. Remélem megkapja (titokban kicsit biztos vagyok benne :) elvégre a Petiről van szó...). De sajnos csak másfél hét múlva derül ki, mert 29-ére hívták vissza, és addig várnunk kell. Majd addig fejen állunk.. :S
Nekem meg írt a drága Tiffany, hogy hétfőn 10-kor kezdek, és a Facebooknak hála az is kiderült, hogy akihez megyek az egy Nicola nevű nő, egész pontosan az, aki felvételiztetett engem. Szóval hétfő 10 Nicola, Bank of Ireland, a menő üzleti negyedben a Temple Quayben. :) Még szerencse, hogy a Hugi zakója jó rám, így mindketten felváltva tudunk csini posh lányok lenni. :) Csak egyszerre ne kelljen sehol megjelennünk. :)
Azért utálom viszont a pénteket, mert itt most a hétvégék kicsit vesztett idők nekünk, mert ilyenkor nem dolgoznak az ingatlanosok. Peti úgyis minden nap dolgozik orrba-szájba, én meg úgyis csak kutyát sétáltatok meg takarítok-főzök, szóval nem várjuk úgy a hétvégéket mint otthon. És ilyenkor nagyon hiányoztok is... ti otthoniak... akiknek most épp nincs miért szorítani... sajnos.. :(
Reméljük a későbbiekben több szerencsénk lesz lakás fronton.
puszillak benneteket addigis. A Petivel jobb híján az amerikai x-faktort nézzük.
xx
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.